Maria Lind
Bucsi Dorottya Zsófia
Tags: diszkurzivitás, együttműködés, együttműködésen alapuló modellek, kollektív munkamódszer, kortárs művészeti intézmény, kritikalitás
Kortárs együttmûködések: elônyök és hátrányok – Apolonija Šušteršič és Maria Lind szemináriuma
Az együttműködés politikája – Süvecz Emese interjúja Apolonija Šušteršičcsel és Maria Linddel
Maria Lind kurátori-, oktatói-, műkritikusi- és intézményvezetői praxisát leginkább az együttműködési formák témája és annak – gyakran kísérleti formákat öltő – gyakorlatán alapuló tevékenysége jellemzi. Ennek egyik példája a stockholmi intézmény kurátoraként vezetett Moderna Museet Projekt elnevezésű, három éven át tartó kiállítás-sorozat (1998–2001), amelynek keretében a nemzetközi kortárs szcéna alkotóiból válogatva kért fel összesen 29 művészt új műalkotások, köztéri projektek létrahozására.[1] Annak ellenére, hogy a projektsorozat munkafolyamatát Maria Lind nem tekinti szorosan véve együttműködésnek – mivel a kurátori munka legtöbbször a művészek felkérésére és az infrastruktúra biztosítására szorítkozott – megfigyelhető, hogy alkalmanként intenzív párbeszéd bontakozott ki a kiállítások körül.
Korábban a stockholmi Moderna Museet kurátoraként (1997-2001) a múzeumra nem csupán mint a műalkotások megőrzését, konzerválását és bemutatását végző intézményére tekintett, hanem fontos szerepet tulajdonított az intézmény – a producer szerepét betöltő, és ezáltal – új műalkotások születését generáló missziójára is . 2011-től a stockholmi Tensta Konsthall igazgatójaként megfigyelhető egy olyan újabb, kettős intézményi szerepkör tudatosítása, ami a nemzetközi színvonalú kortárs kiállítások rendezése mellett, egyaránt fontosnak tartja a helyi közösségek felé irányuló figyelmet is. Ennek érdekében csatlakozott az intézmény 2014-ben a CLUSTER elnevezésű kísérleti szerveződéshez, amely a lokális kontextus fontosságát hangsúlyozza, és több nagyváros művészeti intézményének együttműködésén alapul. Így szolgál az „érdekes – releváns – hasznos” hármasát szem előtt tartva, a helyi munkahelyekkel és szervezetekkel együttműködve, főként a főváros peremkerületén elhelyezkedő, a közelmúltban létrejött bevándorló lakóközösségek körében a kortárs művészet-közvetítési stratégiák experimentális terepéül ma a Tensta Konsthall. Az intézmény a CLUSTER programján keresztül tehát a helyi közösségek életébe „avatkozik bele”, aminek gyakorlata buktatókba is ütközhet – amint ezt Maria Lind 2009-es írása is taglalja.[2]
A Moderna Museet Projektek kapcsán elmondható, hogy a „bábáskodó – kurátor” szerepköre áll a legközelebb Maria Lind tevékenységéhez. Lind szerint a kurátor a műalkotás megszületése előtti szakaszban dialógus formában segíti elő az alkotások létrejöttét, ami nem tekinthető társszerzőségnek. Szerinte a kurátor és a művész feladatai közötti határvonal éles, így a két szerep sosem csúszik egybe.[3]
Ezen kívül fontos tény számára, hogy „az együttműködés igazi partnerséget jelent a munkafolyamatban, de nem független a hatalmi viszonyoktól.”[4] Az együttműködési folyamatban Lind szerint az intézményvezetői pozícióban is lévő kurátor és a művész hierarchikus viszonyban vannak, amelyben a kurátor pozícióját esetenként az anyagi források szem előtt tartása jellemezheti.[5] Maria Lind érdeklődési területe a kultúra finanszírozási formáira is kiterjed, amit jellemzően a kultúrpolitikát, illetve a művészet intézményrendszerét érintő kérdésekkel egyetemben vizsgál. Ezt mutatja az a 2005-ös projektje is, amiben nyolc kutatóval működött együtt abban, hogy feltérképezzék hét európai régió kultúra-finanszírozási rendszerét. Az EU jogszabályokat és kultúrpolitikai lépéseket is vizsgáló, együttműködésen alapuló kutatás fontos része volt az is, hogy víziót vázoljanak fel a tíz évvel későbbi helyzetről.[6]
A diszkurzivitás jellemzi Maria Lind 2014-ben megjelent, saját írásaiból szemezgető kötetet is.[7] A tematikus egységekbe rendezett szövegeket öt, Lind által felkért szerkesztő válogatta, akik a kötetet bevezető szövegeikben reagáltak Lind kurátori tevékenységére és írásaira. Szerintük Lind módszere és hozzáállása professzionalizmusra és igen tudatos karrierépítésre enged következtetni, ugyanakkor véleményem szerint érdemes szem előtt tartani azt a tényt, hogy ez a gesztus önkanonizáló folyamatnak is tekinthető.
[1] Többek között Esra Esren, Annika Eriksson, Peter Geschwind, Benczúr Emese és az interjúban szereplő Apolonija Šušteršič részvételével.
[2] Maria Lind: Complications: On Collaboration, Agency and Contemporary Art. In: Nina Möntmann szerk. New Communities. The Power Plant and Public Books, Toronto, 2009. A szöveg online itt érhető el.
[3] Az interjúból kiderül, hogy a Moderna Museet Projekt keretében való együttműködésekre ez volt jellemző.
[4] Részlet az interjúból.
[5] Részletek az interjúból:
“Mikor az együttműködés hatalmi összetevőiről beszélünk – megannyi más szituációhoz hasonlóan –, mindig a pénz a kulcsszereplő, és kurátorként gyakran csak nekünk van kulcsunk a széfhez. Ez a kurátort mindenféleképpen hatalmi pozícióval ruházza fel.”
„Vannak olyan esetek (a művészeti világ gazdasági helyzetének következtében), amikor a kurátor azt választaná, akivel kapcsolatban tudja, vagy tudni véli, hogy lesz rá támogatás.” /Maria Lind/
[6] A projekt címe: European Cultural Policies 2015. A vizsgált régiók Glasgow, Moszkva, Novi Sad, Brüsszel, Hamburg, Isztambul és Oslo voltak. A tanulmányokat tartalmazó kiadvány itt érhető el online.
[7] Brian Kuan Wood (ed.): Selected Maria Lind Writing, Stendberg Press, 2014.