Művészetelméleti és gyakorlati szabadiskola


Branislav Dimitrijević

Don Tamás Milán

10846763_10202903736984974_776105329_n

Branislav Dimitrijević (1967-) teoretikai és kurátori praxisának fókuszpontjában az 1945-1989 közötti kelet-európai és a Jugoszláv képzőművészet, filmművészet és popkultúra modernista törekvései állnak. Ezen kívül szakterületének számít a rendszerváltástól napjainkig terjedő balkáni régió kortárs képzőművészete.

BA diplomáját a belgrádi egyetem művészettörténet szakán az MA-t pedig Angliában, Kentben történelem és művészet-elmélet szakon szerezte meg. 1987 óta publikál kortárs képzőművészettel, művészetelmélettel illetve filmmel és vizuális kultúrával foglalkozó cikkeket, esszéket. Művészetkritikai tevékenységéért 1997-ben megkapta a Lazar Trifunović díjat[1] két évvel később pedig filmelméleti írásait Dusan Stojanović díjjal ismerték el. 1995 és 2002 között kurátorként és program-koordinátorként a belgrádi kortárs képzőművészeti múzeumban[2] (Museom of Contemporary Art Belgrade, MoCAB) dolgozott emellett Branislava Andjelković-csal és Branimir Stojanović-csal közösen egy „School for History and Theory of Images” nevű független interdiszciplináris oktatási programot hozott létre, amely 1999 és 2003 között működött Belgrádban. Kurátori tevékenységével kapcsolatosan fontos kiemelni, hogy 2003-ban Jugoszlávia,[3] 2009-ben pedig Szerbia pavilonjának[4] kurátora volt a Velencei Biennálén. A PhD dolgozatát a belgrádi egyetem Interdiszciplináris Kultúratudományok tanszékén írta „Utópisztikus fogyasztás – felbukkanása és abszurditása a szocialista Jugoszláviában” címmel. Jelenleg a belgrádi Képzőművészeti Egyetemen kurátori tanulmányokat oktat emellett a Design és Képzőművészeti Egyetemen művészettörténetet és művészet-elméletet szakán tanít. Szabadúszó kurátorként és kritikusként tevékenykedik, de rendszeresen együttműködik a belgrádi kortárs múzeummal (Museum of Contemporary Art Belgrade-al) kurátori, publikációs és oktatási projektekben.

Dimitrijević több publikációjában foglalkozik a centrum és a periféria valamint a modernizmus kérdésével (Közép-) Kelet-Európa és Nyugat-Európa viszonyrendszerén keresztül. A szemináriumon is a modernizmusról és annak örökségéről beszélt. Az ott bemutatott Goran Ɖrođević mű[5] reflektál arra, hogy a hidegháború korszakában a keleti régióban élő művészek és művészettörténészek csak többszörös áttételen keresztül tudták figyelemmel kísérni a nyugati modernista tendenciákat, művészeti történéseket. Dimitrijević megítélése szerint manapság sok művész újra felfedezi a modernista és szocialista hagyományokat, ehhez a törekvéshez kapcsolódik David Maljković munkája[6] is, amelynek témája egy nyolcvanas évekbeli szoc-modern partizánemlékmű. Azért is választotta ezeket az alkotásokat, mert könnyebb egy olyan közegben bemutatni és értelmezni őket, amely hasonló műveltségi, szociális és gazdasági háttérrel rendelkezik, mint ő.

Az interjú után egy évvel megjelent “A vasfüggöny felemelkedése” – Egy kiállítás az amerikai modern művészetről Belgrádban és annak hatása a szocialista-modernizmusra és a szocialista fogyasztásra az ötvenes évek Jugoszláv Szövetségi Népköztársaságában, c. tanulmányában is a nyugat-európai modernizmus Közép-Kelet-Európára, pontosabban Jugoszláviára gyakorolt hatását vizsgálja. Dimitrijević esszéjének középpontjában a Modern Modern művészet az USA-ban (Art int he United States) című utazó kiállítás ( Többek között Jackson Pollock, Willem de Kooning, Mark Rothko és Dennis Hooper művek is szerepeltek a tárlaton) áll, amely 1956-ban Belgrádban is bemutatásra került, ami egyértelmű politikai nyitás volt az USA részéről a „kommunista világ” felé. Maga a kiállítás ténye is azt bizonyítja, hogy művészettörténetileg óvatosan kell alkalmazni az egységes „Kelet-Európa” terminust, hiszen pl. Magyarországon az ötvenes években elképzelhetetlen lett volna egy ilyen kiállítás. Dimitrijević az interjúban meg is említi, hogy már nem létezik egységes kelet-európai identitás, hiszen ez egy nyugat által a régióra erőltetett geopolitikai konstrukció. Ehelyett az összekötő kapocs a volt szocialista országok között az, hogy ezeken a helyeken a művészet nem tudott biztonságos intézményi kereteket kialakítani. Ami viszont közös pont a „legismertebb kelet-európai kurátorok” munkásságban, hogy hangsúlyosan megjelenik a politikára való reflexió igénye.

 

 

[1]http://www.kcb.org.rs/OProgramima/Likovniprogram/NagradaLazarTrifunovi%C4%87/tabid/113/language/en-US/Default.aspx

[2] http://eng.msub.org.rs/

[3] http://milicatomic.wordpress.com/works/national-pavilion/

[4] http://vimeo.com/69226744

[5] http://www.labforculture.org/en/users/site-users/site-members/jelena-vesic/51331/23531

[6] http://vimeo.com/61897624