Pályi Márk, író, szociológus, 1983
Author: zsuzsa
Hogyan befolyásolta a rendszerváltás a szakmai tevékenységét, érdeklődését?
Mivel a rendszerváltás időszakában hat-hét éves gyerek voltam, az akkor tapasztalt eufóriát nem tudom elválasztani a szüleimtől, az ő szabados életvitelüktől és világfelfogásuktól. Így annak a hivatalossá lett beteljesülése, amit ők évtized óta a magukénak vallottak, afelé tolt el, hogy a liberális hozzáállás meghozza gyümölcsét: így érésem során többnyire ráhagyatkoztam az érzéseimre, csak azt csináltam, amihez kedvem volt. Ez kamaszkoromban nagy teljesítményekhez vezetett. A felnőtt életem kezdete óta azonban leginkább nehezíti a szakmai precizitást. Szociológia szakot végeztem, ahogy egy ismerőm megjegyezte, “valljam be, hogy csak a demokratikus ellenzék miatt”. Kamaszkoromban – a kortársaimtól meghökkentően eltérően – a világképem rendszeresen fölbukkanó része volt a rendszerváltás eufóriája, vadul hittem az SZDSZ-ben mint a becsületesség és az iránymutatás letéteményesében, a 2002-es kampány nyomán be is fészkeltem magam egy pártirodába, ahol művészeti tevékenységet folytattam. (Később adminisztratív alkalmazottja is voltam a szervezetnek.) A korai műveimben az SZDSZ-rajongást művészi szimbólumokkal kötöttem össze. A 2003/2004-től bekövetkezett általános romlás következtében kezdtem viszolyogni, noha egészen 2010-ig megmaradt a formális kötődésem. Számomra valahol a Medgyessy-kormány első éve után kezdődött az összcsalódás a magyar politikában: a száznapos program visszás hatásai, az ellenzék megerősödése, a kormány erőtlensége, a korrupciós ügyek, az SZDSZ mosóporreklám-szerű párttá válása… Igaz, ez összefüggött a személyes közérzetem állagával is, de talán épp ez is hatott rá. Így végül politikával szakszerűen mégsem akartam foglalkozni.
Mit tart ma legfontosabbnak a rendszerváltásban játszott szerepéből?
Ha ezt a kérdést a magam szintjén értelmezem, akkor természetesen azt, hogy politikai töltetű gyerekrajzokat készítettem, amik megtekinthetők az Ex Symposion “Rendszerváltás gyerekszemmel” című számában, amit szerkesztettem, valamint a már említett, Noran kiadónál 2009-ben megjelent kötetemben.
Milyen fordulópontot jelentő művészeti / politikai / közéleti / szakmai eseményekre, publikációkra emlékszik, melyekben vett részt, melyekre reagált valamilyen módon?
Gyerekrajzokat, skicceket, írógépelt firkálmányokat készítettem a Magyar Napló (az első szabad irodalmi lap) megalakulásáról, ezt átértelmezve saját lapot is “alapítottam”; plakátot rajzoltam az első önkormányzati választások idején Demszky Gáborról, a parlamenti választások során pedig Nádas Péterről, Kulin Ferencről, Konrád Györgyről írtam “kampányszöveget”, valamint a pártokat bemutató “szórólapot”.
Milyen források, tapasztalatok határozták meg Ön számára a rendszerváltás időszakának szinkron, illetve utólagos értékelését?
Értékelése csak utólagosan történt meg bennem. Kamaszkoromig az apám elbeszélései szolgáltatták a legfőbb alapot, valamint azok a könyvek, amikhez rajta keresztül hozzájutottam. Meghatározó volt számomra Hodosán Róza “Szamizdat történetek” című könyve, amiről kritikát írtam az akkori Magyar Hírlapba (2004. aug. 21-22.), Romsics Ignác “Volt egyszer egy rendszerváltás” című könyvéről pedig beszélgetést vezettem az első európai parlamenti választási kampány során az SZDSZ-hajón Furmann Imrével és Szent-Iványi Istvánnal. Mint az első válasz során már kifejtettem, érzelmileg álltam hozzá főleg, ezen az alapon készítettem el két éve az Ex Symposion “Rendszerváltás gyerekszemmel” című számát is – tehát én mindig az érzelmi hatás felől közelítettem a témához, ezen az aspektuson dolgoztam. Legújabban Csizmadia Ervin interjúit olvasom a demokratikus ellenzék egykori tagjaival. Azt tapasztalom, a nemzedékem értelmesebb része felnőve mégiscsak elkezdett foglalkozni a rendszerváltás fordulópont-jellegével (akkor ugyanis, amikor engem izgatott, hűvös közöny s némi cinizmus fogadott). Mindazonáltal úgy érzem, elég kevés irodalom áll rendelkezésre a témáról, főként komplex és átfogó művek – de az is lehet, hogy ez olyan kiterjedt földolgozást igényel, amit nem is várhatunk egy-egy diszciplínától.
Változott-e, és ha igen, hogyan, és minek a hatására a rendszerváltásról, a rendszerváltás eszméiről alkotott képe az utóbbi 20/10/5/1 évben?
Sajnos igen. Engem is bedarált némelyest az a “húszévezős” hullám, amit az LMP is képviselt, engem pedig ők valamelyest meggyőztek, legalábbis a voks szintjén. A rendszerváltásról alkotott képem ugyanis nagyban egybetartozik az SZDSZ-ről alkotottal. (Alighanem általánosságban is mondható, hogy a kettő mélyen összefügg.) 2007 után, Kóka János elnökségétől már nehéz volt bízni ebben a pártban – így kicsúszott a talaj az én hozzáállásom alól is. Sajnos azonban a “szociális népszavazás” tett tönkre szerintem mindent, olyannyira, hogy már nem tudtam az ellen tenni, hogy magam is föladjam és gyengévé váljak: nem bírtam küzdeni, belefásultam, és kapitalizmuskritikába kezdtem hajlani. Végtére valóképp sem tekinthetek el attól, hogy a szocializmus előnyös oldalával is számot kell vetni. Ugyanakkor mégsem tesz jót, főként mentálisan és morálisan, ha megkérdőjelezzük a szabad világ ígéretének értékét. Természetesen nem arról van szó, hogy ne lehetnénk szkeptikusak a demokratikus ellenzék hajdani tagjainak későbbi fásultságával és betokosodásával, keserű, sokszor akaratlagos ballépéseivel – mégis úgy látom, nem erre kell helyezni a hangsúlyt. Václav Havel, aki valamiféle demokratikus szocializmus megteremtését szerette volna megkísérelni az 1990-es évek elején, talán a legszimpatikusabb álláspontot képviselte ebben a tárgyban