Kaszás Tamás Tibor, képzőművész, 1976

Author: zsuzsa

Megvallom őszintén – meglehetősen irritál már maga a kérdésfelvetés is, illetve általában a rendszerváltozás témakör. Hogy volt-e rendszerváltozás, vagy sem, meg hogy ez most forradalom volt, vagy lejátszott hatalomátadás háttéralkukkal?
Számomra nyilvánvaló, hogy nem volt semmiféle rendszerváltozás, hiszen nem is volt másik rendszer. Mindig is kapitalizmus volt, legfeljebb egy ideig szocializmusnak hívtak, noha az állam-kapitalizmus pontosabb megnevezése lenne annak a struktúrának. Valódi különbség nincs. Rendszerváltást azok érzékelhetnek, akik elhiszik, hogy a szabad piac és a képviseleti demokrácia a kánaán, és mint olyan, a végső cél.
Éppen ez az, ami irritál e kérdésfelvetésben, hogy még mindig e rendszer keretein belül ragadva elemezgetjük, hogy megváltozott-e ez a rendszer. Mintha egy ablaktalan pincehelységben élve arról szerveznénk konferenciát, hogy milyen kint az idő, ahelyett, hogy kimennénk, egy kis friss levegőt szippantani.
Röviden ennyi, amit ezzel kapcsolatban most mondani tudok.

Még kiegészítésképpen idemásolom, egy korábbi projektemhez írt szövegemet, ami leírja a művészetem egy kissebb, idevonatkoztatható részhalmazának hátterét, melyből a rendszerváltozás művészetemre gyakorolt hatása is kiolvasható, annak ellenére, hogy pillanatnyilag a kérdést nem tekintem aktuálisnak a magam részéről.

“Szimbólum Rehab

A pszeudo-szocialista Kelet-Európában voltam gyerek. Akkoriban egy gyerek számára, aki sokszor csak a dolgok felszínét érezte meg, szép volt az élet. Ehhez remek díszletek közvetítettek egyértelmű és tiszta ideákat. Kedveltem a korszerű dizájnnal készült plakátokat és címereket, melyek lelkesítő ereje valamiféle pozitív energiát sugárzott nekem.  Lelkesített optimizmusuk és az általuk előrevetített még szebb jövő képe. Bár a díszletek azóta lebomlottak, az ideák helyébe nem került semmi olyan, amiért lelkesedni tudnék. A jelképekről bebizonyították, hogy nem volt mögöttük valós tartalom, puszta hamisítványokként valaminek az elleplezésére szolgáltak.

Rengeteg jelkép használódott el a történelem során, melyek eredetileg olyan ideákhoz, vagy értékekhez kapcsolódtak, melyeket elvben a jelenben is érvényesnek hiszünk.  Részben ezért kezdtem el a kisajátított, majd elvetett jelképek rehabilitációját. Ezek részben  átalakítva, vagy egymással kombinálva – gyakran modellként is használhatóak gondolkodáshoz.

A szocialista országok címereit a hagyományos heraldika szabályait figyelmen kívül hagyva alakították ki. Legtöbbször egy koszorú motívum az alapjuk. Az Utópia című animációmban a Szovjetunió egykori tagállamainak címereit digitalizáltam, majd kitisztítottam belőlük a feliratokat és a legelhasználtabb jelképeket (vörös csillag, sarló-kalapács), hogy egy tisztább és absztraktabb jelentéshez jussak.

Később a címereket elemeire bontottam és azokból újakat építettem. Ezt tekinthetjük akár esztétikai játéknak, egyfajta formalizmusnak. Azonban a formalista játék során a címerek letisztultságával, tartalmi egységeinek szétbontásával (tökéletességre? való törekvésével) létrejöhetnek utópisztikus gondolatokat közvetítő, illetve bizonyos (a korábbiaktól eltérő) politikai tartalommal bíró képek.”